A romániai lakosság több mint kétharmada úgy véli, igazságtalan világban él - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből, amelyet Vasile Dîncu szociológus ismertetett, egy bukaresti szakkonferencián. A megkérdezettek 67%-a igazságtalannak tartja a román társadalmat, mindössze 26%-uk véli úgy, hogy igazságos. Ez a felfogás a nők és a 35 éven felüliek körében erőteljesebb, és a saját szociális és anyagi helyzetükkel való elégedetlenség egészíti ki. A felmérésben részt vevők 44%-a úgy gondolja, hogy a következő években fokozódni fognak a társadalmi egyenlőtlenségek és az igazságtalanság, 29% szerint ezek a jelenlegi szinten maradnak, 19% pedig úgy véli, hogy ezek csökkenése várható. A román állampolgárok csaknem fele szerint a siker a szerencsén és a véletlenen múlik, a legtöbben a társadalmat és a sorsot okolják szegénységük miatt, és öt megkérdezett közül mindössze egy állította azt, hogy a tehetség és az érdem a döntő.
Igazságtalan világban élünk
Országos Román
27/03/2017