Sorban utasítja el a román állam a magyar egyházak vagyonának a visszaadását
Sorban utasítja el a román állam a magyar egyházak vagyonának a visszaadását
Országos Román
24/06/2021
Történészek és újságírók szólaltak fel annak apropóján, hogy nemrég a bukaresti legfelsőbb bíróság elutasította a Batthyány Ignác katolikus püspök által alapított gyulafehérvári könyvtár visszaszolgáltatását. A felszólalók kiemelik, hogy a jogfosztó ítélet korántsem egyedi jelenség Romániában. Mint azt hangsúlyozzák, miután Románia bekerült az annyira vágyott euroatlanti szalonba, lelassította, sőt visszafordította a magyar felekezetek kommunizmus idején elkobzott vagyonának visszaadását. A visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos anomáliák a Romániára térségbeli stratégiai szövetségeseként tekintő Egyesült Államoknak is feltűntek. Két éve az amerikai Külügyminisztérium részletesen foglalkozott a visszaszolgáltatások problémáival. Elítélően írtak arról, hogy a román kormányzat restitúcióval foglalkozó bizottsága következetesen elutasítja azokat a kéréseket, amelyek esetében az egyház felügyelete alatt lévő intézmények voltak a tulajdonosok. (Fotó: a Gyulafehérvári Főegyházmegye Facebook-oldala)
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0