A bakui ütközés után az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján álltak először együtt a nyilvánosság elé. Vettel elárulta, hogy már a verseny másnapján elnézést kért Hamiltontól, aki azt állítja, megbocsátott neki. Fogcsigorgatva ugyan, de egyelőre sikerült fenntartaniuk azt a látszatot, hogy a kapcsolatuk nem mérgesedett el. Az FIA a békesség kedvéért közéjük ültette a haasos Kevin Magnussent, aki a helyzet pikantériáját érezve nevetve foglalta el a helyét, de végül nem volt szükség rá, hogy elválassza egymástól a két világbajnoki riválist. A várakozásokkal ellentétben nem fagyott meg a levegő a teremben, viszont az egész szituációban volt valami kínos: nehezen lehetett eldönteni, hogy Vettel vagy Hamilton feszeng-e jobban, amikor a másik füle hallatára kell beszélnie a sajtót és a közvéleményt két hete lázban tartó incidensről. Mindketten érezhetően ügyelte rá, hogy ne mondjanak olyasmit, amivel olajat önthetnek a tűzre.
Langyosra sikerült a Hamilton-Vettel találkozó
Országos Román
07/07/2017