Elfogadta az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács kedden a roamingdíjak jövőbeli nagykereskedelmi árairól szóló határozatot, és ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy az állampolgárok június 15-től a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek SMS-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén „A tanács mai utolsó szavazásának eredményeként megnyílt az út az ingyenes barangolás előtt" – közölte Emmanuel Mallia, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Málta versenyképességi minisztere. „Idén az európaiak azzal a tudattal mehetnek nyaralni, hogy a megszokott feltételek mellett kötetlenül tudnak majd telefonálni, SMS-ezni és internetezni. Az EU ezzel a nagyon kézzelfogható intézkedéssel is igyekszik megkönnyíteni a polgárok életét" – tette hozzá. Az országhatárokat átlépő, „barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg megszűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló rendelet értelmében.
Júniustól belföldi feltételekkel telefonálhatunk az EU-ban
Nemzetközi
25/04/2017