Jennifer Lawrence nemrég egy interjúban szinte mindenkit sokkolt
Jennifer Lawrence nemrég egy interjúban szinte mindenkit sokkolt
Nagyvilág
27/02/2018
Jennifer Lawrence nemrég egy interjúban elég meglepő kijelentést tett, amivel szinte mindenkit sokkolt. Jennifer Lawrence Magyarországon forgatta legújabb filmjét, a Vörös verebet. Bár a színésznő egyszer még verekedett is egy kocsmában, egy nyomulós rajongó miatt, ennek ellenére, egyszerűen fantasztikusan érezte magát, és nagyon megszerette Budapestet. Olyannyira, hogy egyszer egy interjúban azt mondta, hogy nagyon kampányol azért, hogy a fővárosban tartsák a film premierjét. Sajnos a színésznőnek nem sikerült elintéznie, de így is bebizonyította, egy interjú alkalmával, mennyire szereti Magyarországot. A film premierje után ugyanis, Návai Anikó Jenniferrel beszélgetett, Anikó pedig megemlítette, hogy az eredeti tervek szerint úgy volt, ezt az interjút Budapesten készítik majd el. Jennifer pedig egyszerűen szuperül reagált erre a mondatra: „Már mondtam neked, magyar vagyok és Budapest az otthonom. Rajongok Budapestért, el sem tudod képzelni, mennyire. Folyton azon viccelődtünk, ha lesz ennek a filmnek második része, akkor azt Budapesten forgatjuk, mintha Los Angeles lenne. Általában ugyanis fordítva van. Mindannyian remekül éreztük magunkat. Az emberek imádni valóak, a kultúra különleges, a város gyönyörű. Imádom!”
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0