A munkába biciklizés csökkentheti a rákos betegségek kialakulását
Nagyvilág
21/04/2017
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát - állítják a kutatók a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban. A Glasgow-i Egyetem szakemberei a UK Biobank elnevezésű egészségügyi tanulmány több mint 264 ezer - átlagosan 53 éves - önkéntesét vonták be a kutatásukba. A résztvevőket arra kérték, hogy jegyezzék fel milyen módon - sétálva, kerékpárral, autóval, vagy tömegközlekedéssel - jutnak el a munkahelyükre, majd haza a mindennapokban. A követéses tanulmány öt éve alatt a szakemberek nyomon követték az alanyok kórházi kezeléseit, valamint az elhalálozásokat - írta a medicalxpress.com honlap. A különböző befolyásoló tényezők figyelembe vételét követően a szakemberek arra jutottak, hogy a munkába sétálás - amennyiben a megtett távolság eléri a csaknem 10 kilométert hetente - a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának, valamint az ezen betegségek okozta halálozások alacsonyabb kockázatával van összefüggésben.

Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0