Lady Gaga reagált a róla és Bradley Cooperről keringő pletykákra
Lady Gaga reagált a róla és Bradley Cooperről keringő pletykákra
Nagyvilág
27/03/2019
Az Oscar-díjátadó óta folynak a találgatások és megy a pletyka, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper között biztos van valami, hiszen a Shallow előadása közben elég intim közelségbe kerültek egymáshoz. Gaga nemrégiben vendégeskedett Jimmy Kimmel műsorában, ahol természetesen az Oscar-gálás fellépésük is szóba került. Az énekesnő elmondta, hogy amikor egy szerelmes dalt adnak elő, akkor szeretnék,hogy a közönség átérezze, így az egész csak színészet volt. Az emberek szerelmet láttak azért, mert azt akartuk, hogy ezt lássák. A Shallow egy szerelmes dal, a Csillag születik pedig egy igazi love story. – mondta az műsorban. Emellett azt is elárulta, hogy Cooper mindent megtervezett, a világítástól kezdve a kameraszögeken át, egészen addig, hogyan és mit csinálnak majd éneklés közben. kép:joy
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0