Mintegy 30 millió köbméterrel csökkent Bihar megye víztartaléka a szárazság miatt
Mintegy 30 millió köbméterrel csökkent Bihar megye víztartaléka a szárazság miatt
Megyei
19/08/2022
Mintegy 30 millió köbméterrel csökkent Bihar megye víztartaléka a szárazság miatt az elmúlt két hónapban – tájékoztatott Dorel Dume, a Körösök Vízügyi Igazgatósága vízgazdálkodással foglalkozó osztályának igazgatója. Mint kifejtette, az adatok elkeserítőek, és nem is remélhető, hogy a közeljövőben nő a víztartalék. Hozzátette, hogy a Bihar megyében található 23 víztározó közül egyik telítettsége sem száz százalékos, ráadásul három kisebb víztározó teljesen kiszáradt a csapadékhiány következtében. A még súlyosabb válság megelőzésében a vízügyi igazgatóság a helyi önkormányzatok és vízszolgáltatók segítségét kéri, hogy ahol lehetséges, a lakosság vízigényének maradéktalanul eleget tegyenek. Az igazgató hozzátette, hogy korlátozást csak az öntözés, valamint a horgászat, halászat terén vezették be, a lakossági fogyasztást ez nem érinti.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0