A rendszerváltás óta eltelt huszonhét esztendőt követően a váradi polgároknak az idei évben lesz először alkalmuk nyilvánosan is ünnepelni augusztus 20-án. Az idei évben a Szent László Egyesület javaslatára Nagyvárad önkormányzata és több civil szervezet közös szervezésében a Szent László tér ad majd otthon az első ízben megszervezett váradi ünnepnek. A cél, egy mindenki számára szerethető, méltó ünnepnap megszervezése, melyen a fő hangsúly a hagyományteremtésen, kulturális értékeink és örökségünk megmutatásán van. Egyúttal fontos a többségi lakossággal való kapcsolatteremtés is, hiszen érteniük és tudniuk kell, mely jeles napok fontosak számunkra, tudnunk kell egymásról, mert ez a kiegyensúlyozott együttélés és egymás elfogadásának első fontos feltétele. Az ünnep része lesz az új kenyér megáldása, illetve megszentelése, melyből minden, a Szent László téren jelenlévő részesülhet majd. Számos gyermekprogram, kézműves foglalkozások, néptánc és népzene várja majd a főtérre látogatókat, egyúttal az Érmellék ízeit felvonultató vásár, valamint kézműves vásár várja majd az érdeklődőket. Fontos tudnivaló, hogy a debreceni virágkarnevál másnapján, augusztus 21-én a virágkocsik egy része az önkormányzat és a Szent László Egyesület szervezésében Nagyváradon is felvonul a már megszokott módon, a helyi és határokon túli tánccsoportok látványos kísérete mellett.
A váradiak idén először ünneplik nyilvánosan augusztus 20-át
Helyi
15/08/2017