Egy felmérés szerint a nagyváradiak nagyon elégedettek lakóhelyükkel
Egy felmérés szerint a nagyváradiak nagyon elégedettek lakóhelyükkel
Helyi Országos Román
22/10/2020
A romániai városlakók 80 százaléka elégedett a lakóhelyével, a megkérdezetteket leginkább az egészségügyi rendszer és a közlekedési körülmények aggasztják, derül ki egy felmérésből. A fejlesztési minisztérium és a Világbank által készített, az EU által használt eurobarométer mintájára épülő felmérés eredményei szerint a romániai városok toplistáját Kolozsvár vezeti, melyet Temesvár és Brassó követ. Bukarest csak negyedik a sorban, a főváros után Nagyszeben és Nagyvárad következik a július-augusztusban, több mint 13 ezer lakos megkérdezésével készült felmérés szerint. A Szabad Európa Rádió román kiadása által ismertetett eredményekből azt is kiderül, hogy a leginkább a kolozsváriak elégedettek városukkal, de a nagyváradiak és a gyulafehérváriak is nagyra tartják lakóhelyüket. (kronika.ro)
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0