Ingyenes előadással mutatkozik meg a főterén a Magyar Állami Operaház
Helyi
29/08/2019
Vasárnap ingyenes előadással mutatkozik meg Nagyvárad főterén a Magyar Állami Operaház
Házhoz jön az opera az őszi hónap első napján Nagyváradon: míg a budapesti Operaház felújítás alatt áll, a Magyar Állami Operaház többek között Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a nagy múltú Gördülő Opera-sorozat és a határon túli magyarlakta vidékeket bejáró Kárpát-Haza OperaTúra ötvözéséből született Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra második hullámában. Szombaton Nagyszalontára, vasárnap pedig Nagyváradra érkezik meg az előadás. Így tehát a hétvégén két Bihar megyei településen is megörvendeztetik a műfaj kedvelőit. Nagyváradon az eseménynek vasárnap a Szent László tér ad otthont este nyolc órától. Az ingyenes, szabadtéri koncertre közel 400 ülőhelyet biztosítanak, amit az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni – mondta el Zatykó Gyula magyarságügyi tanácsadó, hozzátéve, hogy az önkormányzat a helyszín, illetve az áram- és vízhálózathoz való csatlakozás biztosításával járul hozzá az előadáshoz.
kép:illusztráció, forrás:maszol