65.098 magánszemély fizette be az adóját
65.098 magánszemély fizette be az adóját
Helyi
11/04/2017
Az első határidőig, vagyis március 31-ig 65.098 magánszemély (a befizetők 95 százaléka) és 3698 cég (79%-uk) fizette ki egész évre vonatkozóan az adóját vagy illetékét, és részesült ezért 10 százalékos, illetve 5 százalékos kedvezményben. Az adókedvezmények összértéke 2,3 millió lej a magánszemélyek és 912.490 lej a cégek esetében. Mindez ugyanakkor azt jelenti, hogy a tervezett költségvetési bevételi szint 64 százalékosan alakult. Elmondható még, hogy a korábbi évhez képest élénkebb érdeklődést tanúsítottak az adóalanyok az online módon történő befizetés iránt, azaz 22 százalékuk élt az első negyedévben ezzel a korszerű lehetőséggel, 2016 hasonló időszakának csupán 13 százalékához képest. Ugyanakkor 2017. február 13. és március 31. között a Polgármesteri Hivatal sorshúzással hét utalványt biztosított az élményfürdőbe 7 olyan családnak, melyek online tettek eleget helyi adóügyi kötelezettségeiknek.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0