Aláírták a Braşovului utcai mélygarázs tervezéséről szóló szerződést
Helyi
26/02/2019
Aláírták a Braşovului utcai mélygarázs tervezéséről szóló szerződést. Az emeletes mélygarázs megépítését a váradi elöljáróság azzal indokolta, hogy arra nagy szükség lesz a város központjában, hiszen körzetében található a Körös nagyáruház, a sürgősségi klinika, a megyei kórház járványos betegségek osztálya, a Fő utca számtalan üzlettel és vendéglátóhellyel, illetve a Magheru sugárút és a L. Pasteur utca számottevő forgalommal. „A meglévő parkolók száma kevés az igényekhez viszonyítva, sőt, a kevesek egy része is megszűnik, amikor szélesíteni fogják a járdákat. A beruházás a lakosság kiszolgálását célozza, ahogyan a tervezett biciklikölcsönző is”, nyilatkozta a Nagyváradi Közterület-fenntartó igazgatója. A parkolónak öt szintje lesz, az utolsó egy terasz, összesen 395 hellyel, amiből négy fogyatékkal élőknek lesz fenntartva.
képforrás:biharinaplo.ro