Elutasította a parlament azt, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen
Elutasította a parlament azt, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház tegnap az RMDSZ törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna. A jogszabály lehetővé tette volna a magyarlakta települések, az önkormányzatok és intézmények számára, hogy saját költségvetésükből támogassák a március 15-i ünnepségek megrendezését, a munkáltatóknak előírta, hogy igény esetén szabadnapot adjanak magyar alkalmazottaiknak, a román közszolgálati televízió és rádió pedig különkiadásban számolhatott volna be a magyarság ünnepéről. Egy nappal korábban az emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottság negatív véleményezést adott ki a törvényjavaslatról, a kormány pedig szintén azt közölte a parlamentnek küldött állásfoglalásában, hogy nem támogatja a tervezet elfogadását.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0