A Nagyváradi Megyei Kórházban épül meg az első robotizált laboratórium Romániában
A Nagyváradi Megyei Kórházban épül meg az első robotizált laboratórium Romániában
Országos Román Megyei
26/11/2019
A Nagyváradi Megyei Kórházban épül meg az első robotizált laboratórium Romániában. A Nagyváradi Megyei Kórház már alá is írta a finanszírozási szerződést a laboratórium megvalósítására. Ez lesz az első ilyen létesítmény Romániában, áll a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal által kiadott sajtóközleményben. A hárommillió eurós EU-s projekt keretében a váradi egészségügyi intézmény partnere a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház és a hajdúböszörményi polgármesteri hivatal. Az összegből kétmillió euró jut a váradi kórháznak. A laboratórium a megyei kórházhoz építendő új szárnyban kap majd helyet, ahol egy sterilizáló központ is fog működni, míg a második emeleten kialakítanak egy amfiteátrumot, valamint kapnak helyet az öltözők. A laboratóriumi vizsgálatok sokkal kevesebb idő alatt készülnek majd el, csökkenni fog az emberi munkaerő-ráfordítás és az emberi hibalehetőség, és harminc százalékkal csökkenni fognak a laboratóriumi költségek is – mondta Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0