Szakiskolába kerülhetnek a gyenge átlaggal képességvizsgázó tanulók
Szakiskolába kerülhetnek a gyenge átlaggal képességvizsgázó tanulók
Országos Román
22/08/2019
Pozitívan véleményezte a társadalmi párbeszédért felelős bizottság a tanügyminisztérium azon javaslatát, hogy kötelezően szakiskolában vagy duális oktatásban folytassák tanulmányaikat azok a tanulók, akik nyolcadik osztály végén 5-ösnél alacsonyabb bejutási átlagot értek el. A javaslatot miniszteri rendeletbe foglalnák, és már érvényes lenne a 2020-ban képességvizsgázó nyolcadikosokra. Mint ismert, a kilencedik osztályba való bejutás jelenleg számítógépes elosztással zajlik, a felvételi jegy 80 százalékát a képességvizsgán szerzett jegyek átlaga, a fennmaradó 20 százalékot pedig a gimnáziumi átlag adja. „Minden szülőnek tudatosítania kell, hogy annak a gyermeknek, aki 3-as átlaggal jut be a középiskolába, szinte nulla esélye van arra, hogy érettségi diplomát szerezzen. Így csak rosszat tesz magának, mert egy bukásra ítélt úton indul el” – érvelt az országos szülői egyesület elnöke az intézkedés szükségessége mellett. képforrás:maszol
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0