Szülőföldön magyarul: idén késhetnek a kifizetések
Szülőföldön magyarul: idén késhetnek a kifizetések
Országos Román
19/08/2019
Az eddigi évekhez képest idén jóval később, március 22-én hirdették meg a pályázati kiírást a Szülőföldön magyarul program keretében, ezért elképzelhető, hogy ősszel két körben folyósítják majd az oktatási-nevelési és hallgatói támogatásokat: először azokét, akiknek igénylését elfogadásra javasoltak, mert teljes pályázatot küldtek, majd azokét, akiknek még pótolniuk kell a hiányzó dokumentumokat. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselője a Maszol érdeklődésére közölte: ennek ellenére remélik, hogy a tavalyhoz képest nem lesz sok csúszás, és a korábbi évekhez hasonlóan szeptembertől folyósíthatják az oktatási támogatásokat, főleg azok esetében, akik teljes, nem hiányos pályázatot küldtek. Idén összesen 139 737 pályázat érkezett Erdélyből, ebből 139 085 az oktatási-nevelési és 652 a hallgatói támogatásra vonatkozik.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0