Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair
Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair
Nagyvilág
20/07/2018
Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair ír diszkont légitársaság, a cég közlése szerint 600 járatot töröltek a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendből. A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair első nagy sztrájkhelyzetét éli meg, amelynek során a belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők fognak sztrájkolni. A légitársaság elővigyázatosságból döntött úgy, hogy járatai 12 százalékát törli a jövő szerdai és csütörtöki menetrendből, ez mintegy 50 ezer utazót érint. A Reuters szerint a személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0