Beleszállt Leslie Mandokiba egy volt Dschingis Khan-tag
Beleszállt Leslie Mandokiba egy volt Dschingis Khan-tag
Nagyvilág
19/04/2018
Beleszállt Leslie Mandokiba egy volt Dschingis Khan-tag Régen a slágerlistákat ostromolták, most egymást – ezzel a sokat ígérő felütéssel számol be a német Bild Leslie Mandokinak és Ralph Siegelnek, a legendás Dschingis Khan együttes producerének a verbális összecsattanásáról. Az apropót a megnyilatkozásokra az adta, hogy az együttes Moskau címmel új válogatáslemezt ad ki. Ezek után vetette fel néhány német lap, hogy esetleg az alapítótag Leslie Mandoki is visszatér majd az együttesbe. Mandoki egyrészt arról beszélt, hogy lezárta az életének azt a szakaszát, és inkább a jövőjének él. Valami azonban ezek után elszakadhatott Ralph Siegelben, mert a Bildnek ezt mondta: „Negyven éven át hallgattam, de ebből most elég! Leslie Mandoki sosem énekelt a Dschinghis Khanban, csak az összkép miatt vettem be az együttesbe. Kezdettől fogva ő volt a hatodik kerék a banda szekerén”. Azért hozzátette: „Leslie szorgalmas srác, aki jól dobol. De az együttes nélkül senki sem lenne”.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0