A férfiak általában nárcisztikusabbak a nőknél
A férfiak általában nárcisztikusabbak a nőknél
Nagyvilág
28/12/2017
Egy több mint három évtizedes és 475 000 résztvevő bevonásával készült amerikai tanulmányból kiderül, hogy a férfiak általában nárcisztikusabbak a nőknél. A Psychological Bulletin című szakfolyóiratban megjelenő kutatás szerint a férfiak több generáción keresztül, kortól függetlenül magasabb pontszámot értek el a személyiségteszt nárcisztikus vonásokra vonatkozó részében, mint a nők. „A nárcizmus számos problémát előidézhet a személyközi kapcsolatokban, például ellehetetleníti a hosszú távú kapcsolatok fenntartását, illetve hozzájárul a nem etikus magatartáshoz, továbbá az agresszióhoz is” –fogalmazott a kutatást vezető professzor.„A nárcizmus ugyanakkor magas önértékeléssel, érzelmi stabilitással és vezetői hajlammal jár. A nembéli különbségek vizsgálata lehetővé teszi, hogy magyarázatot adjunk a férfiakhoz és a nőkhöz társított tulajdonságokra” – tette hozzá a szakember. A kutatók több mint 355 szakcikket, disszertációt és kéziratot vettek górcső alá, melyekben a nárcizmus három aspektusát vizsgálták meg: a vezetést és a tekintélyt, a grandiózusságot / exhibicionizmust és a jogosultság érzését. A férfiak és a nők között utóbbiban mutatkozott a legnagyobb eltérés, ami arra enged következtetni, hogy a férfiak hajlamosabbak kihasználni másokat, és nagyobb eséllyel érzik magukat feljogosítva bizonyos privilégiumokra.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0