Szakemberek szerint veszélyben van a Várad-környéki fürdőturizmus
Szakemberek szerint veszélyben van a Várad-környéki fürdőturizmus
Megyei
14/03/2019
A Natura 2000 övezetté nyilvánított püspökfürdői termáltó eltűnt, és vele együtt pusztult el az ottani ökoszisztéma is. Szakemberek szerint a Várad-környéki fürdőturizmus is veszélyben van. A püspökfürdői termálvizes tavakat Románia 1932-ben nyilvánította természetvédelmi övezetekké, az európai uniós csatlakozás után pedig a püspökfürdői termálvizes tó bekerült a Natura 2000 európai természetvédelmi övezetek közé, ugyanis a világon ez az egyetlen természetes környezet, amelyben együtt élt a hévízi tündérrózsa, a bordás homorcsa csigafajta és a Racoviţa-kele halfajta, több más egyedi és ritka élőlényfajokkal együtt. Ma már csak emlékezhetünk a püspökfürdői termálvizes tóra, ugyanis a tó kiszáradt, a kimenekített bordás homorcsa pedig végleg kihalt. Ennek fő oka a termálvíz-kitermelésben rejlő hatalmas gazdasági érdek. Emellett az élőhelyek mellett a fürdőturizmus is veszélybe kerülhet a Várad melletti üdülőtelepeken, ha ugyanilyen mértékben folyik a termálvíz-kitermelés.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0