Számos törvénytelenség övezi a görögkatolikus palota tüzét, az ügyészség mégis lezárta az ügyet
Számos törvénytelenség övezi a görögkatolikus palota tüzét, az ügyészség mégis lezárta az ügyet
Helyi
26/06/2020
Annak ellenére zárta le a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotánál két éve történt tűzeset kapcsán indított bűnvádi eljárást az ügyészség, hogy kiderült, az értékes épület megvilágítása kapcsán több illegalitás is történt – számolt be tényfeltáró anyagában a Bihoreanul. A nagyváradi hetilap többször is tájékoztatást kért az ügyészségtől az eljárásról, míg azt a választ kapta, hogy az ügyet februárban lezárták. Ugyanis bár kiderült, hogy a háttérben több törvénytelenség is áll, ezek elévültek. A nagyváradi Szent László tér ékessége 2018. augusztus 25-én égett le. A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, a hatóságok kezdettől azt gyanították, hogy ezt a műemlék épület díszkivilágításánál beállt rövidzárlat okozhatta, a katasztrófavédelmi hatóság jelentése ezt később meg is erősítette.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0