Szerződést hosszabbított a város a RER köztisztasági vállalattal
Szerződést hosszabbított a város a RER köztisztasági vállalattal
Helyi
04/12/2019
A nagyváradi helyi tanács nyolc tartózkodás mellett megszavazta azt, hogy az önkormányzat 2020. január 23. hatállyal maximum két évre meghosszabbítsa a RER Vest köztisztasági szolgáltató vállalattal kötött szerződését. Ennek a hosszabbításnak a szükségességéről Florin Birta, Nagyvárad alpolgármester elmondta, hogy a városnak jövő év elején lejár a köztisztasági szolgáltatásra vonatkozó szerződése az említett céggel. Időközben már beindította a város a közbeszerzési eljárást erre a szolgáltatásra, jelenleg a beérkező ajánlatok elbírálása zajlik. Birta szerint a tendert még idén decemberben befejezik, de elképzelhető, hogy az eredmény ellen lesznek fellebbezések, ami miatt elhúzódhat az új szerződés aláírása. Hogy elkerüljék azt az eshetőséget, hogy a város akár csak rövid időre is köztisztasági szolgáltatás nélkül maradjon, meghosszabbítják a RER vállalattal a hatályban lévő szerződést.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0