Folyótisztító berendezést próbáltak ki a Sebes-Körösön
Folyótisztító berendezést próbáltak ki a Sebes-Körösön
Helyi
26/09/2019
Míg az elmúlt hét végén a szárazföldön zajlott a szemétgyűjtési akció Bihar megyében, pár nappal előtte a Sebes-Körös tisztaságáról is gondoskodtak. A két nagyváradi informatikus által tervezett berendezés a vízfelszínen lebegő PET-palackoktól és egyéb hulladéktól tisztítja meg a folyót. A Dravir1 névre keresztelt berendezést, Köröstarján határában mutatta be a projekt két kezdeményezője, Dragoş Rus és Virgil Ghic. A Sebes-Körös felszínén lebegő szerkezet két „karból” és egy ketrecből áll, sorompóként áll a vízfelszínen lebegő hulladék előtt anélkül, hogy a folyó élővilágában kárt tenne. A kiterjesztett „karokba” sodródó szemét a zárt ketrecben köt ki. A szerkezetet a Körösök Vízügyi Igazgatóságának engedélyével helyezték ki, a következőkben az igazgatóság ellenőrizni fogja, hogy a berendezés jól működik-e, illetve mennyire hatékony. A két fiatal informatikus elhivatott környezetvédő. A munkájuk mellett létrehozták a wesupply.xyz platformot, és ígéretük szerint az ezen keresztül történő minden rendelést követően egy kiló szemetet gyűjtenek össze, illetve automatizált berendezéssel egy-egy fát ültetnek.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0