A legendás Omega 70-es évekbeli slágereinek szövegét titokban Bródy János írta
A legendás Omega 70-es évekbeli slágereinek szövegét titokban Bródy János írta
Nagyvilág
08/11/2017
A legendás Omega 70-es évekbeli slágereinek szövegét titokban Bródy János írta. Évtizedeken keresztül titokban tartották, hogy a hetvenes évek végén megjelent, több százezer példányban értékesített Omega-albumoknak (Csillagok útján, Gammapolis) nagyrészt Bródy János írta a szövegeit – derül ki a Beatkorszak blog bejegyzéséből. A dalokért (pl. Léna, Égi Vándor, Csillagok útján, Nyári éjek asszonya, Ezüst eső) azóta sem ő, hanem a szerzőként helyette feltüntetett Várszegi Gábor kapja a jogdíjakat. Az 1977-es Időrabló című albumuk után – mint Kóbor János nyilatkozta – az addigi szövegíró, Sülyi Péter nem bírta a tempót, ezért kellett új ember után nézniük. Benkő László kereste meg Bródyt, aki – talán őt magát is meglepve – igent mondott a felkérésre. Néhány feltétele azért volt. A titoktartáson kívül, például, hogy találniuk kellett egy nevet az övé helyett. Ő javasolta a szomszédjában lakó, akkoriban a Geminiben játszó Várszegi Gábort.
Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0